A csiszolatlan vagy nyers gyémánt a drágakő azon állapota, ahogy azt kibányásszák a föld mélyéről. A csiszolatlan gyémánt leginkább egy homályos, törött üvegdarabra hasonlít. Ezt nevezik „nyers” gyémántnak. Hiába, hogy a hosszadalmas procedúra után drágakő lesz belőle, ezen állapotában ára is jóval olcsóbb.

Hogyan csiszolják a gyémántot?

A csiszolatlan gyémántokat kristályszerkezetük, méretük és színük alapján válogatják szét. Mivel nincsen semmilyen egyezményes szabályrendszer a csiszolatlan gyémántok értékének meghatározására. Leginkább két gyakori módon csiszolják, vagy egybefüggő íves felületet alakítanak ki rajtuk (cabochon) vagy pedig síklapokkal (fazettákkal) látják el.

Csiszolási formák

A leggyakoribb csiszolási formák: briliáns (kerek), smaragdcsiszolás (csapott sarkú téglalap), princess (négyzet), ovális, Marquise vagy navette (hegyes ovális), körte, szívalak. A drágaköveket leginkább két gyakori módon csiszolják, vagy egybefüggő íves felületet alakítanak ki rajtuk (cabochon) vagy pedig síklapokkal (fazettákkal) látják el.

Hogyan lesz drágakő a csiszolatlan gyémánt kőből?

A kő felszínéből kialakított lapok célja, hogy a kő a ráeső fényt több irányba verje vissza, vagy a fényt a kő belsejébe vezessék, így eltüntethetőek apróbb hibák (felhők, piké) és a csiszolt kő tisztább lesz.

Hogyan osztályozzák a gyémántokat?

A gyémántok osztályzása az alábbi 4 kategória, azaz a 4C alapján történik:

  • Colour, azaz a szín;
  • Clarity. azaz a tisztaság;
  • Cut, azaz a csiszolás;
  • Carat, azaz a karát súly.

Csiszolt és csiszolatlan gyémánt ára

Mivel a természetben nemcsak a jó minőségű gyémántok, hanem a minél nagyobb drágakövek is egyre ritkábbak, ezért az árak nem egyenes arányban nőnek, hanem hatványozottan, többszörösen növekednek. A nagy árrés keletkezése az eltérő tisztaság és színárnyalat miatt van. Ezért lehet az, hogy két ugyanolyan méretű drágakő között hatalmas árrés is lehet.

Kire mondják, hogy csiszolatlan gyémánt?

Bizonyára te is hallottad már, amikor valakire azt mondják, hogy csiszolatlan gyémánt. A csiszolatlan gyémánt egy rendkívül tehetséges ember, akinél a tehetség még nem öltött semmilyen formát, azaz nem találta meg azt, amire született. Ezért kell csiszolni, azaz segíteni neki megtalálni azt, hogy mire is való a tehetsége.

Ugyanis a különlegesen nagy tehetségek vagy csinálhatják azt, amire születtek, vagy belepusztulnak, de akkor sem tudnak más csinálni.

Az új trend a csiszolatlan gyémánt terén

A gyémánt az arany mellett az esküvői gyűrűk legfelkapottabb ékszerei közé tartoznak a házasodni készülők körében. Az eddig ismert gyönyörűre csiszolt formától az új hóbort az az, hogy a csiszolatlan követ teszik a gyűrűbe. Azt viszont nem tudjuk, hogy vajon költséghatékonyságból vagy a trend miatt választják ezt a gyűrűdizájnt a menyasszonyok?

Forrás: caprice-gyemant; pangolinart; Wikipedia; Ritikül; White and Black.